Linkajánló

Versmondó VERSeny elődöntők

Két versmondó verseny területi válogatójának ad otthont a Budapesti Művelődési Központ március 11-én: a József Attila VIII. országos vers-, énekelt vers- és prózamondó verseny, valamint a Ratkó József országos vers- és prózamondó verseny egyaránt felmenő rendszerű megmérettetés, ennek budapesti elődöntőjét láthatja az érdeklődő.

A József Attila nevével fémjelzett versenyre hat verssel, megzenésített verssel, vagy prózával jelentkezhettek a versmondók József Attila és kortársai, hajnal Anna, Dsida Jenő, illetve ma élő alkotók művei közül válogatva.

A Ratkó József-versenyen a névadó költő, a Hetek Társaságának tagjai, illetve az újabb kori határon túli irodalom alkotásai szerepelnek a versmondók repertoárján.

Bár az irodalom szóban az”írás”, az „írott szó” jelentése hangsúlyos, a versek és prózai művek a fülnek is szólnak: ezt szolgálja belső ritmusuk, rímeik, lüktetésük, a gondolatok hangzóvá tétele. Aki szívesen hallgat értő előadásban költeményeket, szépprózai alkotásokat, kedvére gyönyörködhet a versmondó tehetségek produkcióiban március 11-én 10 órától a Budapesti Művelődési Központban.


© halmaz.hu